Egyszer volt, hol nem volt,volt egy szerelmes pár, imádták,s hűek voltak egymáshoz,éveken át. Azt hitték az övék örök szerelem, s nem állhat közéjük senki sem. De egy napon megtörtént a tragédia, a fiú a szívét másnak adta oda. A lány mit sem sejtve elindult a megszokott találka helyre. A fiú is ott volt, várta már a lányt. Ő csókokkal borította, de a fiú meghátrált. Közölte a lánnyal, hogy vége, mert mást szeret, de ekkor a lány a földre csuklott, s sírva remegett. Őt azóta nem látta mosolyogni senki, mióta szakítottak,már nem tud nevetni. A boldogságnak örökre vége szakadt, a lány számára többé már nincs tavasz. Régóta nem látta őt már senki, a szobájában ül, s nem tud mást, csak szenvedni. A fiú mostmár egy szőke lány szemébe mosolyog kihívóan, s nem sejti,hogy a régi szerelmét, a penge megvágja halálosan. A lány úgy gondolta, így már mit sem ér élete, így hát jobb lesz,ha elmegy ebből a világból örökre. Egy lapot vett kezébe, s búcsú levelet írt a fiúnak, minek az elején,ezek a szomorú mondatok voltak: ,,Annak a fiúnak,kit még most is szeretek, S attól,hogy elmegyek,a síron túl      
sem feledek". Miután szomorú levelét,sűrű könnyek közt megírta, pengét vett kezébe,vágott, s ment a halálba. A lány szülei ekkor értek haza, s rögtön mentek fel a szobába, de ő akkor már a földön feküdt, s a halál elragadta. Az édesanyja meglátta kezében, a vértől ázott levelet, elakarta olvasni,de a szíve nem engedelmeskedett. Tudta,hogy a lánya,annak a barna fiúnak címezte, s még az aznapi postával azonnal elküldte. Mikor a fiú a szomorú hangulatú levelet megkapta, a barátnőjét éppen forrón ölelte,csókolta. Mikor a levelet olvasta, szemébe könnyek szöktek. S ekkor csörgött a telefon,a lány anyja volt az, Csak annyit mondott: -Várlak a temetésen holnap. Legyen ott az,ki miatt a lányom gyilkolt, S ki miatt annyi szerető szívet feldúlt. Másnap, mikor eljött a temetés napja, a fiú is ott állt a tömegben, zokogva. A temetés végén,a fiú oda ment a sírhoz, s sűrű könnyek közt,csak ennyit mondott: ,,Tudd meg drágám,hogy én téged szeretlek." S ekkor egy hang megszólalt: ,,Még itt a síron túl sem feledlek."